Meddő viszonyok

Ma hazafelé magam is elméláztam azon, amit a Taxisnak írtam. Ha valóban gyermeket kellett volna szülnöm, akkor nem lennék most meddő. Szembesültem a ténnyel, hogyha nagyon akarnék, akkor sem tudnék csak úgy uk muk fuk teherbe esni. Majd tovább göngyöltem a gondolat fonalát, és eljutottam a nagy kérdésig: vajon a meddő kapcsolataim tették meddővé a testem? Lehet, hogy a férfiak, akik mellett heteket, hónapokat, éveket húztam le okoztak a tudatomban akkora kárt, hogy a testem természetes védekezésként megölte a reprodukciós képességem, hogy még véletlenül se szüljek a világra egy utódot, aki átveszi az én és a partnerem rossz berögződéseit és viselkedésmintáit? Lehet, hogy ez az én Darwini kiválasztásom, és miközben e sorokat írom Charles valahol egy hideg whiskey mellett bőszen bólogat, hogy jól van lányom, legalább neked leesett a tantusz, és pacsi, hogy ilyen ügyes voltál, de ülj le egyes. Vajon kire kellene rákennem ezt az egész balhét? Magamra, mert rosszul választok, vagy a választottjaimra, mert nem hogy korai mag, akarom mondani érzelmi ömlésük lenne, hanem épp ellenkezőleg kifejezetten és rendszeresen késve jönnek rá, hogy mit baltáztak el, mikor levágták a faágat a fámról, amin épp üldögéltek és araszoltak egyre közelebb az egyre vénülő, vastagodó, kérgesedő törzshöz. Mondhatnám, hogy az idő az én makacs ellenfelem, de azt gondolom, hogy ahogy az évek telnek és egyre többet látok sokkal könnyebben el tudom nézni nekik ezeket az apró botlásokat, hogy nem akkor és ott voltam én a nagy ő, mikor kellett volna, és most mikor már rájöttek, hogy milyen nélkülem a kezüket tördelve gondoskodnak, vagy gondoskodni akarnak rólam. Újabb esélyeket keresve, egy rést a törzsön, a pajzson, hogy most 2, 4, 6, 8 év távlatából meglépjék a tutit, amit akkor gyávák voltak megtenni, vagy csak túl egyértelmű volt, hogy vagyok és arra nem is gondoltak, hogy milyen lesz, mikor nem leszek. Nem tudom.
Az biztos, hogy bennem az elmúlt egy, másfél évben sok dolog megváltozott, hogy ezt írjam Lionel számlájára vagy az a bizonyos harmadik X a ludas a történetben nem tudom, de a gyermeki, kamasz, fiatal felnőtt lelkesedésem és bálványimádatom elszunnyadt, elporladt és elfújta a friss, illatos tavaszi szél, s valami egészen megmagyarázhatatlan nyugalom és tetterő vette át a helyét. Mint mikor egy rumlis szobában mindennek megtaláljuk a helyét és értelmet nyer a tér, ami körülvesz. Elképesztően élvezem ezt a nyugalmat, és így még a testemmel is megbékélek, akkor is, ha nem ad nekem gyermeket.